[Brünni túra 2016. július 9-14.] 2. nap: Pezinok, Szlovákia - Břeclav, Csehország (77 km)

Talán ez volt a hat nap legnehezebbike. Előző este nem volt kedvünk már lefürdeni a sátorállítás és a fekvőhelyek elkészítése után. Az elménk és testünk igazából lekapcsolt, és nem a legfrissebben aludtunk el. Következő reggel a falevelek között beszűrődő napfény és a madarak éneke ébresztett minket. Péter a nap hírét hozta meg: "A tó vize tökéletes egy reggeli fürdőhöz! Itt az ideje megtisztulni!" Az utunk során ez volt az egyik legjobb dolog, amit tettünk, eggyé váltunk a természettel. Fürdés közben a reggeli fényben vadkacsák úszkáltak a közelben, halak voltak a lábunk alatt. Senki sem lehetett közelebb a természetnél nálunk.

Klasszikus reggelink

Folytattuk utunkat a klasszikus reggeli után: instant tésztaleves és pakolás. Gyorsan túl voltunk a kezdeti néhány kilométeren, ami könnyű, sík út volt, majd hamarosan szembe találtuk magunkat a Kárpátok gonosz, meredek kaptatójával. Életem során még soha nem láttam ennyire hosszú és kemény emelkedőt. Összesen 3 óra kellett, hogy túl legyünk a 11 km-en keresztül folyamatosan emelkedő úton. Remek!

Mielőtt elértük volna a hágót, megittuk már az utolsó csepp vizünket, megettük az utolsó darab kenyerünket, teljesen kifogytunk az utánpótlásból. Teljesen leesett a vércukor szintem, és nem tudtam tovább menni. Teljesen kidőltünk. A nap hőse, Sas Péter, tanulmányozta a térképet, és úgy találta, hogy a hágó már nincs messze, ott pedig vége lesz az emelkedőnek. Péter lerakta a kerékpárjáról a csomagokat, hogy egyedül feltekerjen a csúcsra a pihenőhöz, és hozzon némi ellátmányt csoki és víz formájában.

11 kilométernyi folyamatos emelkedő házak és büfék nélkül, kánikulában.

Pont ahogy számította, 500 méterrel később meg is találta az éttermet és a hotelt, de ahogy az első nap már sejtettük, itt nem fogadták el a bankkártyát fizetőeszközként. Szerencsére az egyik kedves pincér feltöltötte a kulacsunkat vízzel, és ez elég volt, hogy Linh is folytassa. Hamarosan a kerékpárosok emelkedőért járó jutalma következett: 8 km lejtmenet!

Folytattuk a következő 50 kilométeren keresztül is, amíg a nap le nem ment. Ekkora már a csehországi Breclav nevű városkában voltunk. Az volt a tervünk, hogy körbe biciklizgetünk a városban, majd bekéredzkedünk egy udvarba sátrazni. Egy három szintes házra bukkantunk tágra nyitott kapuval, megfelelő placcal a sátrunknak. Úgy tűnt, itt lehet esélyünk.

A ház egy idős cseh házaspáré volt, akik egyedül éltek itt. A férj jól beszélt németül, így probléma nélkül tudtunk kommunikálni. Csak pár percig mérlegelték a helyzetet, majd behívtak minket a szépen karbantartott udvarra, majd a házat is megmutatták. Nem úgy tűnt, hogy zavarjuk őket, sőt, inkább rég látott rokonként kezeltek minket. Sokszor ismételtük nekik, hogy köszönjük, de szívesen többet is adtunk volna kedvességükért.

A ház udvara

Amikor elkezdtük kipakolni a sátrat, a férj újra megjelent a következő az ajánlattal: "A ház alsó szintjét nem használja senki. Ha akarjátok, töltsétek inkább ott az éjszakát! Mindegy, hogy melyiket választjátok!" Nagyon hálásak voltunk ezért is, és végül elfogadtuk az ajánlatot. Még lefekvés előtt meghívott minket egy sörre és üdítőre is, és jól elbeszélgettünk a családja történetéről. Mosolyogva jó éjszakát kívánva hagyott minket magunkra. Milyen rendes ember!

Aznap éjszaka, külföldön, egy ismeretlen házban nagyon jót aludtunk, és nagyon elégedettek voltunk az utazó életmódunkkal.

De a boldog pillanataink nem tartottak örökké...

(Folytatjuk...)