2Bikepackerz: Albánia I. – A kétfejű fekete sas

2016. szeptember 8-13., 221 km

Annyit mókáztunk a kétfejű sas földjén (ez van a zászlójukon), hogy egy bejegyzés nem is elég ahhoz, hogy elmeséljük az összes történetet a gyönyörű tájról és a hihetetlenül melegszívű emberekről. A legtöbb embernek (beleértve minket is az út előtt) nincs túl sok fogalma Albániáról, de mi most már alig várjuk, hogy újra eljöhessünk ide.

Miután átléptük a határt és beértünk az első faluba, figyelmesek lettünk több emberre is, akik robogóval közlekedtek, és Linh boldogan meg is jegyezte: “Váó, ismerem ezeket a robogókat, ezek ugyanolyanok, mint Vietnamban!” Én is felfedeztem több hasonlóságot a két ország között és le is esett az állam: nem tudtam, hogy ez az annyira más ország ilyen közel fekszik Magyarországhoz!

Megérkeztünk Shkoderbe, ahol a közlekedés maga volt a káosz: autók, motorok, kerékpárok és gyalogosok az út mindkét oldalán, minden irányban közlekedve – ez izgalmas volt! A kedvenc ételem, a burek még mindig kapható volt és egy vicces nevű boltban árulták: byrektore!

Shkoder közelében

Shkoder modern városközpontja

Utcai piac mindenfelé

Kíváncsiak voltuk a görögdinnye árára, ezért megálltunk a főút mellett egy árusnál és megkérdeztük. Eredmény: ingyen kaptuk! Az úr nem fogadta el a pénzt, viszont szívesen adott volna még egy dinnyét!

A rövid városnézés és ebéd után dél felé bringáztunk a sík vidéken, közben pedig a hegyeket bámultik az út keleti oldalán. Amikor már majdnem besötétedett, megálltunk egy kicsi és szegény faluban, Balldreniben. Egy srác odaléppett hozzánk és az otthonába invitált minket egy kávéra és egy kis harapnivalóra. Mivel mi egy kertet kerestünk a sátrunknak, ő pedig azt nem tudott ajánlani, illetve mint később kiderült, először csak nem merte felajánlani a kanapéjukat, hátha nem felelne meg a képzelt elvárásainknak.

Náluk töltöttük az éjszakát és rengeteg történetet meséltek az életükből, közben pedig királyi bánásmódban részesítettek minket. A fiatal pár menekültként érkezett Németországba anélkül, hogy beszélték volna a nyelvet, vagy jó végzettségük lett volna. Kisebb munkákat végeztek és jó barátságot kötöttek német családokkal, de tizennégy hónappal később a menekültstátuszt nem kapták meg, mivel Albánia nem állt háborúban senkivel. Az új, német barátaik sírva fakadtak a búcsúvacsorájukon, annyira megszerették őket. Most újra Albániában élnek, szegénységben, de a szívük aranyból van, soha nem bántanának senkit. Nagyon meghatott minket a szomorú történetük...

A szegény család, akik a tőlük telhető legjobb bánásmódban részesítettek minket

Tirana egy izgalmas főváros este: az emberek az utcára özönlenek, szeretnek sétálgatni, venni egy kis harapnivalót, barátokkal beszélgetni a kávézókban. Bár a város nem volt túl szép, de megkedveltük a belváros élettel teli atmoszféráját, hasonlóak, mint Vietnamban.

Tradicionális és ízletes albán étel: pilaf (rizs és egy kevés bab), szaftos és még tűzforró pörkölt agyagedényben (bárányhús, hagyma, friss sajt a savanykás íz elérése érdekében) és kenyér, ami mindenhez jár, és benne van az árban.

Enver Hoxha csúf piramisa: hamarosan le fogják bontani. Hoxha egy kommunista vezető volt, aki teljesen elszigetelte az országot, nem csak a nyugati, de a keleti hatalmaktól is, ezzel az országot teljesen elszegényítve

Skanderberg Hunyadi Jánossal kötött erős szövetséget a törökök ellen

Egy utcakép Tiranában

A nemzeti hős: Skanderberg számos alkalommal sikeresen vette fel a harcot az ottomán erőkkel. Ennek ellenére Albánia 481 évig állt török uralom alatt

Esküvői palota. Az albánok úgy tartják, hogy ők az illírek leszármazottai, és ezt meg is akarják mutatni az építészetükben, ahol csak lehet

Egy kisebb úton Durres felé pedáloztunk, ami az egyik legrégebbi városa és legnagyobb kikötője Albániának. Kérdezgetni kezdtük az embereket afelől, hogy hol sátrazhatnánk, és rátaláltunk Bashkimra: egy családapa, akinek a lánya kiválóan beszélt angolul és tolmácsolt nekünk a telefonon keresztül. Felajánlották az otthonukat, csak Bashkim autóját kellet követnünk hozzájuk.

Néhány kilométert követően meg kellett kérdeznünk, hogy mégis meddig fogunk az autópályán Tirana irányába tekerni még? „Ugyan, nincs már messze, csak olyan 12 kilométer!” Ez jól meglepett minket, de már nem adhattuk fel. A család végül nagyon örült az érkezésünknek, náluk is teljesen otthon érezhettük magunkat. A konzervatív muzulmán család elvitt minket várostnézni Durres-be, fantasztikus albán ételeket készített nekünk és sokat tanultunk tőlük az albánokról.

Bashkim étkezőasztala: házi készítésű burek (itt byrek), csirkehúsleves, fehérsajt, oliva, ecetes padlizsán, friss zöldségek és joghurt.

Egy új komplexum Durres-ben: kávézó, étterem és konferenciaterem a tenger felett

Bashkim családja, ahol mi is családtagokká váltunk

Néhány napig Bashkimnál kellett, hogy maradjunk, mert Linh nem érezte teljesen jól magát, de miután könnyes búcsút vettünk tőlük (Bashkimnál, a rendőrnél ezt szó szerint kell érteni), nem jutottunk nagyon messzire: Durres-től délre a tengerparton sátraztunk egy kempingben. Nagyon menő volt a tengerparton sátrazni és reggel egy úszás után tekerni újra!