Kína 02: Tánc az esőben

2017. június 8-tól június 18-ig

A két hetes kényszerpihenő után új szakasz vette kezdetét utazásunknak. A sátorra többé nem volt szükségünk, és bár a helyiek nem hívtak be az otthonukba továbbra sem, mégis kaptunk szállást elérhető áron. Az időjárás is új szakaszába érkezett: kezdetét vette az esős hónap.

Kilátás a Sárga Daru Toronyból Wuhanban

"Nomád élet"

Anhuj tartomány korábbi fővárosába, Ancsingbe érkeztünk, ahol a már bevált szokással sátrazásra alkalmas parkok után nézelődtünk. Csak egy zsúfolt parkot találtunk, így a helyiektől próbáltunk jobb javaslatot kérni, akik erre ránk hívták a rendőrséget. Elmeséltük nekik is, hogy sátrazni szeretnénk, akár a rendőrségen is, de ők hosszú ideig tanácstalanok voltak (“Minek jönnek Kínába, ha nincs pénzük?!”), aztán egyszer csak azt mondták, hogy kövessük az egyik autójukat. Elvezettek minket egy hotelbe, ahol ingyen kaptunk egy olyan szobát, amit nem engedhettünk volna meg magunknak. 

A következő kisvárosban, Qianshanban is a rendőrséghez fordultunk, hogy javasoljon nekünk egy biztonságos parkot, ahol tető alatt sátrazhatunk. Egy rendőrnő azt javasolta, hogy inkább hotelbe menjünk, de mivel mi azt nem engedhettük meg magunknak, ő lealkudta nekünk az árát 40 Yuanra (1500 Ft), így pedig már megérte!

Innentől kezdve szinte minden nap esett az eső, ami eleinte nagyon a kedvünket szegte. Eláztunk az esőkabátunkon keresztül is, alatta folyt rólunk a verejték, a táj élvezhetetlen volt, de mivel ez az esős évszak kezdete volt, nem állhattunk meg egy egész hónapra.

Új fegyverünk az eső ellen: poncsó!

Esténként táncos lábú kínaiak özönlenek a terekre

Lassan teltek a napok. Araszolva, napi 40-45 km-el haladtunk Anhuj határáig, és mindig a rendőrség segített nekünk biztonságos, olcsó és olyan szállást találni, ami fogadhat külföldieket is. A hotelekért általában 40 Yuant fizettünk, de néha a hotel menedzsere értékelte annyira a nászutunk ötletét, hogy ingyen adta a szobát. Az eső és a lassú haladás nagyon frusztrált minket és Linh egészsége is visszaesett. Átértünk Hupej tartományba, ahol egy reggel Linh nagyon nyűgösen ébredt. Oda lyukadtunk ki, hogy újra kórházba kellett menni, de most a tolmácsunk csak a Google fordító, vérvételi eredmények és néhány lelkes orvos volt, akik beszélték néhány szót angolul. Megnyugtattak minket, hogy néhány napon belül minden rendben lesz, és ez így is alakult. 

Fantasztikus éjszakai utcakép Wuhanban

Újra magunkra találtunk, és napi 70-109 km-es távokkal hamar megérkeztünk Wuhanba, a magyarországnyi lakosságú városba. Végre egy jó város! Kicsit lepukkantabb épületek mellett rengeteg új felhőkarcoló díszelgett és a kínaiak divatosabbnak, szebbnek, vidámabbnak tűntek, mint az eddigi tartományokban. Mr. Wu adott nekünk szállást (Warmshowers), amit nagyon élveztünk. Jókat beszélgettünk vele, segített nekünk bringaszervízt találni, ahol a karbantartást végül ingyen kaptuk, és bejuttatott minket egy 5 csillagos hotel éttermébe is egy vacsorára. Napközben várost nézni mentünk, mert itt található a Linh által nagyra tartott Sárga Daru Torony (ahogy említette, ő tanult kínai irodalmat is), és jártunk a reggeliző utcákon, ami a város másik nevezetessége. Az északi és a déli gasztronómia egyvelege különleges ízeket hozott itt létre. A leghíresebbek a “száraz” (leves nélküli) rizstészta, a wuhani húsos batyuk és a négy évszak tofu. Itt úgy éreztük, hogy ennek a városnak jelleme, lelke van. Nem volt annyira mű és tervezett, mint nyugati part közeli nagyvárosok, de nem is volt hibátlan.

Wuhani húsos batyu

A hosszú út alatt arra lettünk figyelmesek, hogy Sanghajt elhagyva a közlekedés hirtelen nagyon szabálytalanná vált. Az autók és motorok kikanyarodnak bárhonnan körülnézés nélkül, állandóan dudálnak, hogy helyet követeljenek maguknak és a mi sávunkban jönnek szemben, mert szabályosan menni egy kis kerülőt jelentene. Néha a belső sávból ránk húzták a kormányt, mert jobbra akartak kanyarodni, de szerencsére nem történt baleset. A közlekedés itt is feszültté tett minket, de annyira nem volt rossz, mint Indiában.

A kínaiaknak egyébként fogalmuk sincs a világról. Megkapják a hamis híreket a kézzel vezérelt sajtóból, ezt pedig el is hiszik. Mivel angolul kevesen beszélnek, ezért lehetőségük sem nagyon van arra, hogy az agyon cenzúrázott internetükön kívül valós híreket olvashassanak. A propagandagépezet óriási embertömeget vezérel, ami néha idegen országok termékei ellen vezényli őket az utcára. Beszélgetnénk néha velük a politikáról, mert kíváncsiak vagyunk, de sosem tudhatjuk, hogy a beszélgetőpartnerünk jelenteni fog-e rólunk. 

Egy másik érdekesség, hogy a kínaiak egy nyelven írnak, de több nyelven beszélnek, ami egy sajátossága ennek a nyelvnek. Talán ez lehet az oka annak, hogy ha néha azt mondjuk nekik, hogy nem értjük, amit mondanak, akkor leírják ugyanazt kínai karakterekkel. Aztán nem értik, hogy miért nem értjük még mindig. 

Péter