Dubrovnik – a drága D-vitamin

Hátrahagyva Mlini otthonát Hutovoban, Dubrovnik felé vettük az irányt, ahová eljutni az egyik álmunk is volt. Ez azt jelentette, hogy az út során másodszor is Horvátországba léptük át a határt. Az álmokhoz vezető utak sosem könnyűek, így a Dubrovnik felé vezető út is sem volt az. Az első 5-6 km tiszta hegymenet volt, és egy árva lelket sem láttunk út közben, csupán néhány házat elvétve.

Az erős oldalszél ezt egy még izzasztóbb élménnyé változtatta. Ahogy közeledtünk a parthoz, az út többet kezdett lejteni, és végül megérkeztünk Stolába, pont ebédidőben. Végre, két hét tekerés után a tengerparton ebédelthettünk, néztük az úszkáló halakat a vízben és élveztük a friss szelet.

A nyomasztó forróságban nagyon nehéz volt megmászni a hegyet és elérni a főutat. A főút is néha emelkedett, amit nem élveztem túlzottan. Erős tériszonyom van, és nagyon ijesztő volt, amikor az út egyik oldalán a hegyoldalt láttam, a másik oldalán a szakadékot, ami a végtelen tengerbe torkollt. 

A következő napunk nem sikerült túl jól Dubrovnikban. Délelőtt érkeztünk ide, de a levegő már forrott és az utcákon tolongtak a turisták. Az utcákon bolyongva parkolót kerestünk a kerékpárjainknak, de egy óra után feladtuk. A tűzoltók segítettek ki minket: náluk hagyhattuk a bringákat a csomagokkal, használhattuk a mosdójukat és még ivóvizet is kaptunk.

Dubrovnik alapvetően gyönyörű, de sajnos iszonyatosan a turistákra építenek. Az egész város az idelátogatóknak ajánlja drága szolgáltatásait. Alig találkoztunk helyiekkel, mert mindenki eladta, vagy bérbe adta a lakását, házát, és elköltözött egy nyugodtabb vidékre. Egy másik dolog, ami nem tetszett nekünk, hogy ahogy gurultunk lefelé a parthoz, az árak úgy mentek egyre magasabbra. Elég dühítő volt, hogy két-háromszor többet kértek el egy termékért, mint néhány kilométerrel arrébb. Ez egy olyan árnyoldala a híres turistacélpontoknak, amivel a magunkfajta utazók nem szívesen szembesülnek.   

Majd’ két óra városnézés után elhagytuk Dubrovnik óvárosát, mert nem akartunk több turistacsoportot, szuvenír boltot és olyan drága belépőárakat látni, ami öt napi ételünk árába került volna. Ez az célállomás nem passzolt az „utazz helyiként” filozófiánkhoz, mivel a „helyiek” már hátra hagyták ezt a várost. Viszont úgy tűnt, hogy Dubrovnik jobban kedvel minket, mint ahogy mi kedveljük Dubrovnikot, mert nehezen ment a búcsú. Egészen pontosan az történt, hogy egy elég súlyos napszúrást kaptam addigra, amikorra indulni akartunk. 

Péter egy fa árnyékban leültetett, és elszaladt segítségért. Olyan negyven perc után sikerült találnia egy barátságos művészt, akinek a közeli stúdiójában pihenhettem egy kicsit, amíg ő elintézett egy kedvezményes helyet egy barátja 10 km-re levő kempingében. Pechemre az éjszaka borzasztóan szeles volt, így alig aludtam, nem pihentem ki magam. Reggel útnak indultunk, de 5-6 km után megint készen voltam. Egy házaspár engedte meg ezúttal, hogy a lakrészében tölthessük egy éjszakát anélkül, hogy fizetnénk érte, és így végre ki tudtam magam pihenni. Másnap végre elértük Montenegrót, ahol a világ egyik legszebb öble is található, a Kotori-öböl.

(Folytatódik...)

Linh