Irán 05: Az utolsó fejezet a hideg sivatagból

369 km

2016. november 11-24.

Yazd – Farashah

Valami nem volt rendben aznap reggel, amikor elindultunk Yazdból. Fáradtak voltunk és kedvetlenek. Azt észre vettük, hogy az út egy kicsit emelkedik, és ez lehet az egyik oka a rosszérzésünknek, de valami más is lehetett. 37 km után megálltunk Farashahban, ahol egy kedves család elvitt minket a hétvégi házába, aztán magunkra hagyott minket. Használjuk egészséggel!

Farashah

 Farashah - ?

Elég későn indultunk el a házból, és sokat küszködtünk az emelkedővel. 25 km után megálltunk ebédelni egy apró kis faluban, ami elég kihalt és komor volt. Csadoros asszonyok ültek a porban, a földön, mi pedig a Farashahból kapott, fantasztikus gránátalmát ettük, ami tökéletesen édes és vörös volt! Összesen 70 km emelkedő után értünk el a 2625 m-en fekvő hágóhoz, ahonnan beindult a lejtmenet. Öt óra körül még mindig lefelé gurultunk, de már sötétedett és hideg volt, ezért megálltunk egy kis faluban, ahol egy fűtetlen, kb. 10 fokos mecsetben kaptunk szállást.

? – Abarkuh

Egész nap egy teljesen egyenes úton tekertünk, keresztül a lapos kősivatagon. Délután a rendőrök segítségével Abarkuh óvárosába mentünk, és egy tradíconális vendégházhoz vittek minket. Nem volt vendég, ezért sikerült velük megbeszélni, hogy ingyen kapjunk egy szobát. Kerestünk egy gyógyszertárat, ahol bélfertőtlenítőt és borotvahabot akartunk venni, de a tulajdonosnő azt mondta, hogy külföldieknek ő mindent ingyen ad, mert örül, hogy Iránba jöttünk. Nem fogadta el a pénzt. Tényleg van ilyen?

Maradtunk még egy napot várost nézni, erre a gyógyszertáras barátnőnk fizetett nekünk még egy éjszakát a vendégházban. Hihetetlen!

Vendégház

A gyógyszertár

A jégtároló a sivatagban

Tradícionális légkondícionáló torony

Abarkuh – Surmaq

Viszonylag rövid volt a táv, és Surmaq-ban bekopogtunk egy házhoz, ahol be is fogadtak minket egy éjszakára. Kiderült, hogy egy afgán családhoz kerültünk, akik már másfél évtizede élnek Iránban. Nagyon kedvesek voltak velünk, a legjószándékúbb emberek, akiket el lehet képzelni. Három fiuk és két lányuk nagyon illedelmesek voltak, jó volt megismerkedni velük.

Makaróni!

Surmaq – Safashar

Linh néhány kilométer után sajnos gyengélkedett, ezért felvetettem magunkat egy kisbusszal, és így küzdöttük le egy óra alatt a napi távot. Safasharban megkérdeztem egy embert, hogy tudja-e, kik beszélnek a környéken jól angolul, erre meghívott minket az otthonába. Iman és Reza, a 30 és 34 éves fiútestvérek nem akarnak megházasodni, viszont szeretnek szórakozni, így pár barátjukkal kimentünk egy folyóhoz az este teázni, shisházni, beszélgetni, ülni a tűz körül. Mókás volt!

Safashar – Saadatshar

Változatos volt a táj, volt néhány kilométeres emelkedő, sok lejtő, aztán szembeszél és alagút is. Itt egy kamionos megállt, és mutatta, hogy menjünk előre, ő majd feltartja a forgalmat mögöttünk, így nem lesz bajunk. Hát nem rendes?

Saadatsharban egy nyugdíjas tanár és családja fogadott be minket, rendesek voltak.

Saadatshar – Marvdasht

Perszepolisz romjaihoz tekertünk, ami egy 2500 évvel ezelőtt épült perzsa város. A helyieknek a belépő 30.000 Riál (0,75 EUR), a külföldieknek a diszkriminációs ár ugyanide 200.000 Riál.

Az estét egy angolul jól beszélő mérnökkel és családjával töltöttük, jól elbeszélgettünk.

Marvdasht – Shiraz

Shirazban az első két éjszakát Mohamednél töltöttük egy elég menő lakásban. Napközben az irániak egy kedvelt hétvégi és ünnepnapi szokását űztük: kimentünk a hétvégi házhoz, a „kertbe”, ahol összejött egy tucat családtag és barát, és jókat ettünk, jól éreztük magunkat.

"A fény királya" mecset

A következő három éjszakát már Aminnál és a feleségénél töltöttük egy nem kevésbé király lakásban. Amin segített nekünk pénzt váltani és dobozt szerezni a bringákhoz, így szépen be tudtam csomagolni őket a repüléshez.

A shirazi repülőtéren összebarátkoztunk hamar a terminálmenedzserrel, aki Couchsurfing és Warmshowers tag, nagy bringatúrázó, és végig is kísért minket a becsekkoláson és a két biztonsági ellenőrzésen, hogy biztosan minden rendben menjen. És persze meghívott egy teára! Ilyen Irán! Pontosan ilyen, mint ez az eset a reptéren. Nagyon hiányozni fog ez az ország és a segítőkész, önzetlen, vendégszerető irániak! A legelső naptól kezdve élveztük az emberek kedvességét, és amikor nehéz napjaink voltak, rossz kedvünk volt, valaki mindig odajött hozzánk, hogy felajánlja segítségét, és ezzel egy újabb napot tegyen nekünk felejthetetlenné. Köszönjük, kedves irániak, mindenkinek el akarjuk mondani, milyen jók voltatok hozzánk! 

Péter