2Bikepackerz: Sri Lanka 01: Egy új világ az Indiai-óceánon

128 km

2016. november 24 – december 10.

Colombo

Shirazból indult a gépünk, és úgy tudtuk, hogy Dubaiban fogunk átszállni, de meglepetések értek minket. Először is a Perzsa-öböl felett annyi légörvény volt, hogy a fedélzeten a rázkódások miatt már kapaszkodni kellett, ilyen dobálós utunk még sosem volt! A reptér, ahová megérkeztünk, nem volt olyan óriási, ugyanis ez a Sharjah repülőtér volt, ami egy Egyesült Arab Emírségek egy fapados reptere volt csak. Inkább hasonlított egy menekülttáborra, mint a világ legnagyobb repterére (ami a dubai-i).

Buddhista templom Colomboban

Hajnali 3-ra érkeztünk meg Colomboba, minden csomag sértetlen volt, és 3 óra alatt össze is szereltük a bringákat. Ahogy reggel kiértünk a reptérről, rengeteg hatás ért: baloldalas közlekedés, anyám! Pálmafák mindenfelé! Olcsó mangó, kókuszdió, papaya! Forróság van! Sült rizs, sült tészta, fűszeres ételek! Az emberek mosolygósak! Ez király, tetszik az ország!

Az első napokban Alifiya és családja adott nekünk szállást. Vele egyszer véletlenül Győrben a mekiben találkoztunk, ahová bringával érkezett, ugyanis pont bringatúrán volt. Ők egyébként indiai, de már néhány generáció óta Srí Lankán élnek. Az ország kb. 80%-a szingaléz, a többi tamil (egy indiai népcsoport). Alifiya családja még szunnita muzulmán is, így abszolút a kisebbségen belüli kisebbséget képviseli.

Színházban

Alifiya mindig szervezett nekünk kulturális programokat, így voltunk amatőr zenészek koncertjén és egy színelőadáson is, ami a 30 éves polgárháborút és előzményeit dolgozta fel. Ez a háború csak 2009-ben ért véget, és a szingalézek vívták a tamilokkal, illetve néhány évig az indiaiakkal, és kegyetlen mészárlások történtek ebben az időszakban, például egyszer többszáz, önmagát megadó rendőrt öltek meg...

Pettah kerülete, Colombo

Papagáj etetés otthon

Voltunk a tengerparton, ahol a meleg vízben hatalmas hullámokkal küzdöttem, de igazából az odavezető út volt érdekes: ahogy sétáltunk a part irányába, egy férfi barátságos beszélgetést kezdeményezett, majd javasolta, hogy nézzünk meg egy buddhista templomot, ami útba esik. Gyanút fogtunk, ezért mondtuk neki, hogy oké, de fizetni ugye nem kell? „Nem, nincs jegy!” „Biztosan? Mert nincs nálunk pénz.” „Egy kis adományt lehet adni látogatás után...” Nem néztük meg a templomot. Később egy másik ember elsétált velünk 30 métert, hogy megmutassa a lejáratot a parthoz, utána pedig a szegény családjára hivatkozva pénzt kért... Ez nem Irán. Mindenki ravaszan le akar minket húzni, az emberek önzetlensége eltűnt...

Colombo – Warakapola, 63 km

A sziget belsejébe vettük az irányt, és kellemes, (Srí) lankás úton tekerhettünk a dzsungelen keresztül. A főút azért zajos volt, de néhány méterre tőle sokkal csendesebb rizsföldek, pálmaligetek voltak tehenekkel, bölényekkel. Igazán szép volt a környezet. Aznap este egy nagyon kedves koreai lány látott minket vendégül (Couchsurfing), aki az anyanyelvét tanítja a helyieknek, hogy elmehessenek Koreába vendégmunkásnak, és kereshessenek a családjuknak egy kis pénzt olyan munkával, amit az ottaniak már nem szívesen végeznek el (törökök Németországban?). Érdekes volt az élet ebben a kis faluban, így maradtunk még egy éjszakát nála.

Otthonunk Warakapolaban

Buddhista sztúpa

Buddhista oltár

Warakapola – Kandy, 59 km

Ez az út már jóval dombosabb volt, sok volt az emelkedő és a magas páratartalom miatt nem bírtunk eleget inni és folyton folyt rólunk a víz. Kemény emelkedők voltak, és ami különösen kellemetlen volt, hogy a Warmshowers házigazdához vezető út még 3 km brutál emelkedő volt, így estére nagyon elfáradtunk. Kaptunk teát, egy kis koszos szobát és vacsorát, aztán jöttek a problémák: arra kértek, hogy fizessünk az ételekért, amennyit szeretnénk. A szobában levő ágy rácsai pedig szanaszét voltak törve, így nem lehetett rajta aludni. Az emeleten egy jobb szobában pedig Airbnb-t üzemeltetett a tulaj. A mocskos szobából kiköltöztünk és inkább az emeleten sátoroztunk, és nem volt bejárásunk éjszaka a WC-re... Dühösen, kiábrándultan és a zajok miatt kialvatlanul távoztunk másnap reggel egy hostelbe...

Kandy

Idő közben az is kiderült, hogy bár úgy terveztük, hogy Indiába E-vízumot fogunk igényelni, ez mégsem helyes út, ugyanis azt csak 30 napra adják meg, nem hosszabbítható, és nem az összes reptéren fogadják el. Így kellett egy rendes vízum. Kandy-ben volt is vízumiroda, viszont kellett várnunk két napot hétfőig, amíg az kinyitott, aztán még 10 napot arra, hogy meg is kapjuk az elkészült vízumot. Mivel emiatt vissza kellett jönnünk Kandy-be, eléggé át kellett terveznünk az útvonalunkat az országban. Így született meg a 10 napos hátizsákos utazás gondolata (backpacking).

Említettem már, hogy itt az emberek kézzel esznek?

Kandy – Hatton

Hétfőn leadtuk az összes nyomtatványt és fényképet, egy ismerős ismerősénél leparkoltuk a bringákat, kölcsönkértünk egy sporttáskát, délután pedig vonatra ültünk és Hattonba mentünk. Mivel volt egy óra késés is, ezért csak kilenc óra felé érkeztünk meg a városba, és elkezdtünk szállást keresni. Sajnos már csak drága helyeket találtunk, de egy tuktukos azt mondta, hogy ismer egy olcsó helyet. „Oké, de fizessünk az útért?” „Ugyan, elviszlek titeket!” Sem az első, sem a második hotel nem volt olcsó, aztán a tuktukos benyújtotta a számlát a 200 Rúpiáról, úgyhogy veszekedtünk vele egy kicsit, aztán elment. Végül lealkudtuk a szálloda árát, és ott maradtunk egy éjszakára.

Nasi a vonaton

Hatton – Nuwara Eliya

Nuwara Eliyat kis Britanniának is hívják, kellemes a klímája, sok angol stílusú épület van, és híres még a környező teaültetvényekről is. Meglátogattunk két teagyárat is, és az volt a lelombozó tapasztalat, hogy már a szedésnél nem figyelnek a megfelelő minőségre, és az alsóbb, 4-6. levelet is leszedik és felhasználják, és fő termékként csak filterbe való, gyengébb minőségű fekete teát készítenek, amit nagy cégeknek eladnak és blendekbe keverik ezeket. A még gyengébb minőség és a por pedig megmarad a helyi piacra. Azért isszák a helyiek többnyire tejjel és cukorral a teájukat, hogy elfedje az eredeti, olcsó teájuk ízét.

Ki mondta, hogy Britannia csak Európában létezik?

Nuwara Eliya – Ella

Ella egy igazi turista gettó, alig vannak helyiek, de mindenhol túlárazott bárok és éttermek várják a külföldieket, hogy ott is elolvashassák semmitmondó szlogenjeiket: „Egyél. Igyál. Legyél boldog.” Ehelyett mi inkább visszavonatoztunk egy kicsit, hogy megmásszunk egy hegyet, aminek tetejéről Sir Lipton szemlélte meg teaültetvényeit. Bár korán indultunk, csak tíz óra körül érkeztünk meg, addigra pedig a felhők elleptek mindent, már nem volt kilátás. Viszont az út volt a fontos, nem a cél, hihetetlen gyönyörű úton, üde teaültetvények között járhattunk.

A hegyekből a déli part irányába indultunk tovább, erről a következő bejegyzésben olvashattok.