2017.01.09-23.
Ahogy az előző bejegyzésben már említettem, Mangalore
óta Nyugat-Indiában folyamatosan kedves bringások kezei között voltunk, egészen
Mumbaiig. Az egész egy véletlennel kezdődött: egyszer megálltunk egy kis pihenőre
az út mentén Mangalore felé, amikor egy autó parkolt le mellénk és a sofőr odajött
hozzánk: “Bringások vagytok, ugye? Szükségetek van bármilyen segítségre
Mangalore-ban? Elég nagy a kerékpáros közösség a városban, biztos vagyok benne,
hogy tudnak segíteni. Bemutatlak titeket nekik.” Bumm! Egyszer csak azon találtam
magunkat, hogy Mangalore-ban egy luxuslakás vár ránk egy 23 emeletes épületben.
Joel a Mangalore Kerékpáros Klub aktív tagja, és miután megtudta, hogy jövünk,
azonnal felajánlotta az egyik lakását az öt közül az épületben. Minden nap másik
lakásba költözhettünk volna, de egyszerűbbnek találtuk, ha csak egyben
maradunk.
 |
| Szállásunk Mangalore-ban |
A tartózkodásunk alatt leszervizelték a klubtagok
a bringáinkat, és hogy biztosan ne fogyjon el a motivációnk a tekeréshez, az
indulásunk napján 15 km-re elkísértek minket utunkon! Komolyan meglepődtünk,
hogy mennyire komolyan veszi ez a sok üzletember/orvos/hivatalnok a kerékpározást. Minden reggel 4:30-5:00 felé
felkelnek és tekernek 25-30 km-t, mielőtt nekiállnának a munkába indulás előkészületeinek.
Minden vasárnap egy hosszabb útra indulnak, száz, vagy még több kilométerre, és
közben szépen építik a kapcsolatot a klubtársakkal. Büszkeséggel tölt el
minket, hogy megismerhettük ezt a közösségen Indiában!
Mangalore-t követően Manipalba érkeztünk, ahol
egy új indiai “osztállyal” ismerkedtünk meg: külföldi diákok elit egyetemeken.
Két malajziai laza srác volt a Couchsurfing házigazdánk, akik akkor más másfél éve
voltak ott orvostanhallgatók. Modern épületekben laknak, privát medencével, sok
étteremmel és kávézóval a környéken. Tágas lakásukat minden nap kétszer keresi
fel egy szakács, hogy megfőzze az ebédet és a vacsorát, így a srácok a tanulásra
tudnak koncentrálni. Mindegyiküknek külön szobája van nagy erkéllyel, légkondival
és saját fürdőszobával. Irigykedtünk rájuk, hogy Indiában milyen remek otthonuk
van a mi unalmas és fapados, magyar és finn koleszainkhoz képest.
 |
| A tetszetős kolesz Manipalban |
Itt azzal ünnepeltük meg a 28-ik szülinapomat,
hogy reggel a tengerparti halpiacra mentünk, majd egy nagy lakomát csaptunk
otthon. Be kell, hogy valljuk, hogy az kollégium toronyépületeit elnézve többször
is azt hittük, hogy Hongkongban, vagy Szingapúrban vagyunk, nem Indiában. Három
nappal később Péter lett 31 éves, aznap pedig egy hatalmas hindu templom tornya
tetejéről Shiva isten óriási szobrát nézte meg.
A következő nap Gokarna felé első alkalommal
tapasztaltuk meg, milyen egy a bringáinkkal egy kis csónakban egy folyót átszelni.
Ezzel lecsíptünk az útvonalból 13 km-t. Gokarna egy turista gettóvá vált,
mindenhol túlárazott éttermek és nyugati stílusú kávézók várták azokat a turistákat,
akik meditációs és jóga kurzusokra jöttek, vagy csak a tengerpartra henyélni.
Egy kis faluban egy ashramban, a Shankar Prasad Foundation területén töltöttünk
egy éjszakát (ashram: “munkatábor” spirituális
tanításért, valamint szállásért és ételért cserébe). A kis falu lakóinak így hozzá kellett
szokniuk, hogy az utcákon külföldiek is lófrálnak azóta, mióta az tábor megnyílt.
Úgy láttuk, hogy az ashram tulaja valóban sokat tesz a környékbeliekért és sok
programot szervez a környezet tisztántartásáért (pl. szemétszedés a parton), de
az általa nyújtott szolgáltatásoknak, tanfolyamoknak bizony megkéri az árát.
Sok külföldi jön ide önkénteskedni, takarítani, mezőgazdasági munkát végezni
(van egy bio kertészetük), főzni az összes vendégre, de még így is fizetniük
kell az ételért, melegvízért, szállásért és jóga/meditációs tanfolyamokért. A
reggeli és esti kántálás (imák közös éneklése) nem túl érdekesek, és azt sem igazán
tudtuk eldönteni, hogy ezek inkább hinduizmusra vagy buddhizmusra épülnek.
 |
| Crossing the river by boat |
A következő nap érkeztünk meg a külföldiek által
közkedvelt tengerparti paradicsomba, Goába. A Couchsurfing házigazdánk a
nagytudású Toto volt, aki negyvenvalahány évesen hátrahagyta magas beosztását és
egy aranyos kis házba vonult vissza. Ő is sokat utazott már, és a fél házát más
utazóknak ajánlja fel. Egy fantasztikus street food vacsorára is elvitt minket,
és ez volt az első alkalom az országban, hogy az utcán mertünk enni, de nem bántuk
meg!
 |
| A jó öreg Toto |
Másnap reggel a Palolem beach-re mentünk, India
egyik legnevezetesebb tengerpartjára, hogy egész nap kávézóban üldögéljünk,
olvassunk, vagy úszni menjünk, ahogy más külföldiek is tették. Bár egy kicsit
hiányoztak a távoli, eldugott kis falvak… Toto házát elhagyva Panjimban
folytattuk az utunkat, ahol az indiaiakhoz képest nagyon nyitott gondolkodású Lata
és John adtak szállást nekünk a villájukban.
 |
| Panjim leghíresebb halas thalija ("fish thali") |
 |
Linh
No comments:
Post a Comment