India 03: Indiai bringás mesék

2017.01.24-02.03.

Goában kibírhatatlan volt a hőség. Délelőtt 11 körül érkezett meg a forró és nedves fuvallat a tenger felől, és az ezt követő órákban 36-38 fok volt 100%-os páratartalommal, amit egyrészt nem tudtunk már bringázás közben tolerálni, másrészt a hőség előtt nem volt elég idő a napi távot letekerni. Tengerpart, vagy a hegyek?

Még sötétben indultunk útnak Sawantwadi felé, hogy elkerüljük a forróságot. Korán meg is érkeztünk a kisvárosba, ami a Nyugati-Ghátok, azaz a nyugati parti hegylánc lábánál feküdt. Másnap reggel innen indult a mászás a kellemesebb klímájú fennsíkra, ami 800 méteren feküdt. Kevésbé párás, kellemesebb hőmérsékletű levegő várt ránk, így nekiláttunk a 16 km-es emelkedőnek. Meglepően jól bírtuk, a meredekség szinte állandóan 4% körül volt, így szinte még élveztük is.

Ajra kisvárosa már Mahárástra államban fekszik. India, vagy nevezhetnénk Indiai Egyesült Államoknak is, csak 1947 óta létezik, és ahogy most már sejthető, több, egész pontosan 29 államból áll. Ez a szövetség nem valamiért, egy bizonyos pozitív jövőképért jött létre, hanem inkább valami ellen: a brit gyarmatosítók. A közös ellenség képe pedig jól összehozta a teljesen más nyelvvel és kultúrával rendelkező népeket, így ebben az egyesített országban hivatalos nyelvből is 22 van, az összes nyelvjárások száma pedig több százra rúg. (Tulajdonképpen nagyobb a diverzitás Indiában, mint az Európai Unióban!) A helyiek, akikkel eddig találkoztunk, teljesen biztosak voltak abban, hogy India sokszínűségében nincs egy olyan közös jellemző, ami az összes államára igaz volna. Szerintem tévedtek. Bár az összes államot még nem látogattuk meg, de az értelmetlen, agresszív és teljesen feleslegesen zajos közlekedésen kívül még feltűnt egy dolog, ami egész Indiára érvényes lehet: az “ostoba kíváncsiság”. 

Elszakadt a lánc

“Jé, ott egy gomb, megnyomom!” - hangzik el a belső monológ nap mint nap Indiai fejekben, amikor a leparkolt bringáinkon megtalálják a váltókapcsolót. Egyébként fogalmuk sincs, hogy mit nyomnak meg, és hogy ennek milyen következményei lehetnek, ettől lesz a kíváncsiságuk ostoba is. Mivel más bringásoknak már letörtek/elhajlítottak néhány eszközt a bringájukon ezek az ártatlan indiaiak, ezért mi is állandóan figyeltük a járműveinket, ha csak tudtuk. Amikor éjjel magára, vagy az éjjeliőrre hagytuk a bringákat, rendszerint reggelre el voltak állítva a váltók. Ajraban ezért azt mondtuk a személyzetnek, hogy amikor bekapcsoljuk a riasztót, az áramot vezet a vázba, ezért még véletlenül se érintsék meg. Ezt követően az emeletről néztük, ahogy egymást figyelmeztetik a kollégák, hogy “ne érj hozzá, mert megráz!”. Jó mókának tűnt, de reggelre megint el voltak állítva a váltóink.

Lassan felértünk az autópályára, ahol gyorsabban, biztonságosabban tudtunk haladni, mert egy jó autópályához híven középen szalagkorlát volt, és így elhanyagolható volt a leállósávban szembejövő kamionok, riksák, autók száma. 

Varun egy 450 m2-es lakásban várt ránk Kolhápurban, ahol mivel csak öten laktak, természetesen mi is kaptunk egy saját szobát, majd Varun anyukájától egy körbevezetést is otthonukban, amire valóban szükségünk volt. Varun egy “dzsain” família sarja, ami a hinduizmusnak egy olyan ága, ahol tényleg semmi élőt nem hajlandóak bántani a reinkarnációban való hitük miatt, így az ilyen szerzetesekről kialakult tipikus kép az, hogy söprögetik az utcát maguk előtt, nehogy rálépjenek egy bogárkára. Ugyanis lehet, hogy az a bogárka a következő, vagy az előző életében ember lesz/volt. 

Hindu templom

Kolhapur új palotája

Vannak Indiában veg/non veg, azaz vegetáriánus/nem vegetáriánus éttermek is, ahol húst és húsmentes ételeket is felszolgálnak, de ez nem felel meg mindenkinek. Ezért vannak a “pure veg”, azaz “tisztán veg.” éttermek is, ahol húst, tojást egyáltalán nem főznek, sőt, vannak jain menük is, ahol a növények föld alatti részeit nem szolgálják fel (krumpli, retek, gyömbér…). Valamiért még azzal is általánosítanak, hogy a dzsain családok gazdagok, és bár Varun esetében ez határozottan igaz volt, nem tudom, hogy mennyire állja meg az állítás a helyét máshol.

Az első napokban egy komoly hibát követtünk el Tamil Naduban: vettünk egy Vodafone SIM kártyát és hozzá 1GB adatforgalmat. Ezzel kezdődött meg az államokon átívelő kálváriánk. Sajnos öt nap elteltével aktiválták csak a kártyánkat, és az adatforgalomnak is csak a felét kaptuk meg. Mahárástra államban újra reklamálni mentem a Vodafone egyik helyi irodájába. 45 perc vitatkozás és néhány ősz hajszál árán sikerült mindenkit meggyőznöm arról, hogy nekem van igazam, de megoldásként csak annyit tudtak mondani, hogy mivel Tamil Naduban vettem a kártyát, csak az ottani szervezet tud segíteni. A menedzser meglátta arcomon a csalódottság grimaszait, így előállt egy biztató ötlettel: adna egy új kártyát ingyen!

- Szükségem lenne egy indiai lakcímre (?), egy másodlagos indiai telefonszámra (?), egy útlevelére, egy útlevélmásolatra, egy vízummásolatra, egy igazolványképre és egy rendőrségi igazolásra - mondta a hölgy.

 - Igen, ez mind megvan, kivétel a legutolsót. Milyen rendőrségi igazolás?

 - Ugyanaz, amit Tamil Naduban is kértek.

 - Ott nem kértek ilyet.

Ezen a ponton feladtam a Vodafone-nal. Ki voltam fáradva a hosszú, eredménytelen vitatkozástól, ráadásul egy új jelenség keserítette meg néhány percemet: kíváncsian körbeálló emberek. Másfél tucat diák állt körém és a bringám köré, majd elkezdtek faggatni. Kezdett minden nagyon dühíteni már, amikor megérkezett a megmentőm: Abhijit. Megmutatta az utat a kerékpárboltjához, megjavította Linh bringáját, váltótartó konzolt szerzett az enyémhez (az alkatrész el volt hajolva), szerzett egy Jio SIM kártyát (korlátlan internet és telefonálás ingyen), és meghívott minket vacsorára is hozzájuk. Abhijit és családja kerékpárboltokat vezetnek az év 365 napján, és iszonyatosan barátságosak és segítőkészek. Nagyon örülünk neki, hogy megismerkedtünk velük!

Karádban egy hihetetlenül kedves pár adott szállást nekünk, ahol már nem csak mint bringás a bringást, hanem mint ironman az ironmant segítették. Reggel egy tízórais csomaggal és 15 km-es bringás felvezetéssel búcsúztak el tőlünk.

Sataraban egy éjszakát terveztünk csak eltölteni, szintén bringások körében, viszont este közölték velünk a hírt, hogy másnap a városban és az autópálya felhajtói körül óriási tüntetések lesznek, ezért ők egyáltalán nem javasolják, hogy elinduljunk, mert órákat állhatunk a dugóban. Így Sataraban vesztegeltünk és pihentünk egy napot, és street fooddal csillapítottuk az éhségünket.A bringások, közülük is leginkább a helyi bringás közösség összetartója és fejlesztője, Ashish meggyőzött minket, hogy egy nap alatt is elérünk Puneba, ami csak 105 km-re van, és motivációként együtt tekertek velünk hajnalban az első 22 km-en, majd együtt is reggeliztünk. A módszere működött, valóban sikerült aznap még sötétedés előtt Puneba érkeznünk!

Megbeszélés Ashish-sal

Csirke curry és chapati a srácokkal

Ettől a várostól viszont többet vártunk. Volt egy Osho Ashram, ami a név miatt egy még drágább meditációs munkatábor volt, mint Gokarnában, és egy csomó koszos, lerobbant épület, kiszáradt, szemetes folyó, és egy érdekes hindu templom, ahol elég érdekes rituálékat lehetett látni. A hinduizmus a rituálékról szól. Szerinted ezek működnek?

• Imádkozáshoz összerakod a kezeidet, majd körbefordulsz kétszer.
• A templom szent lángja felett átsuhintod a tenyeredet, majd az így megmarkolt kormot a homlokodra és a hajadra kened.
• Szent láng szent hamuját kened a homlokodra, a hajadra, teszel el belőle egy kis tasakban az otthoniaknak is, majd  lenyalod az ujjadról a maradékot.
• Megsimítod a különböző istenségek szobrait.
• Belesúgod a kívánságaidat az óriási egérszobor fülébe.

Péter

Templomi díszítés

Ganesh