Ismerős idegenek

Osijek (Eszék) - Zupanja 2016. 08. 17. - 08. 19. (142 km)

A Magyarországtól való búcsút követően Horvátországban folytatódott az útunk, ahol, az otthontól távol, a kalandok igazán elkezdődtek. Két napot töltöttünk Eszéken annak ellenére, hogy senki sem fogadta el a felkérésünket Couchsurfingen. Ismételgetve ugyanazt a játékot, véletlenszerűen megálltunk családi házaknál és megkérdeztük a házigazdát, hogy sátrazhatunk-e az udvaron. Szerencsénk volt, mert a második ember ezt meg is engedte. Mirko, a korábbi katona látott vendégül öreg otthonában, ami már évek óta üresen eladásra vár, de még nem volt rá érdeklődő sem. Ez a ház így raktárrá vált, a kertjében zöldségek és gyümölcsök teremtek, mindez pont Mirko családi otthonának a szomszédságában. Egy pillanat alatt lenyírta a füvet, így előkészítette a sátorhelyet nekünk. Ezen felül még azt is megengedte, hogy a régi házban sátrazzunk abban az esetben, ha eleredne az eső. Használhattuk otthonában a fürdőszobát és meghívott minket a másnapi családi ünnepre is, ami a menyének a szülinapi partija volt.

Mirko régi házának erkélyén kempingezünk

Másnap reggel Mirkoval elbringáztunk a belvárosi piacra, hogy megvásároljuk a szükséges dolgokat a nagy ebédre. Kellemes érzést keltett bennem a piac hangulata, ahol mindenki örül, hogy a másikat láthatja, mert a vásárlók és az eladók jól ismerik egymást. Megkértek, hogy készítsek ebédre egy vietnami salátát, amíg Mirko volt a főszakács, és egy nagy tárcsán rengeteg húst és zöldséget sütött, öntetet készített egy hagyományos horvát recept szerint. A családja is barátságos volt velünk. A felesége nem engedte, hogy bármiben is segítsek, helyette mindig megkínált egy kis étellel, vagy itallal. Ők idegenek voltak, de mégis családtagként kezeltek bennünket.

Főzés ebédre Mirkoval Eszéken

Délután meglátogattuk a Dráva mentén fekvő Eszék óvárosát, valamint a modern városközpontot is. Szomorú, de ez a város is részt vett a délszláv polgárháborúban 1992-1995 között, aminek a nyomait még ma is viseli. Több épületen még mindig láthatók a utcai harcok után maradt lövésnyomok, az óváros pedig nagyon lepusztult. A szürke épületek csak egymást támogatják, és bár néhány új kávézó megpróbál frissíteni a hangulaton, a múlt szomorúsága még mindig érezhető. Az épületek között sétálva szinte még éreztem a puskapor illatát. A polgárháborúnak vége, vallások ide, nemzetek oda, de hogy kinek volt igaza, kinek nem, még mindig nem tisztázódott le...

Eszéktől és Mirkotól búcsúzva Zupanjába vezetett az útunk, ami Bosznia előtt az utolsó horvát város volt. Meglehetősen sok felkérést küldtünk ki Zupanjába is, de csak egy választ kaptunk, méghozzá Vladimirtól. Az volt a különlegessége, hogy nem a házában látott minket vendégül, hanem a 11. évi motorosklub találkozón, aminek ő az egyik szervezője volt. Így azon az estén a Száva partján voltunk az esemény közvetlen közelében, ahol hajnali háromig szólt a rock és pörögtek a motorok. Ezen felül ötezer éhes szúnyog is lesben állt. Szerencsére Vladimir elvitt minket otthonába, ahol lefürödhettünk és meg is vacsorázhattunk, így nem kellett sokáig a szúnyogoktól szenvednünk. Egy idő után sikerült elaludnunk, viszont másnap reggel korán keltünk, összecsomagoltunk, és Vladimir is megjelent, hogy elköszönjön tőlünk, bár elég későn ért haza előző este. Ilyen a jó vendéglátó! 

Vladimirral Zupanjaban

Köszönjük, kedves Horvátország, hogy ilyen jól vendégül láttál minket! Köszönjük, hogy megcsodálhattuk  a szép természetet, jókat ehettünk, bátorító dudálásokat kaptunk az autósoktól is, és köszönünk mindent a sok idegen ismerősnek!