Kína 01: Az első izgalmas, kihívásokkal teli hónapunk Kínában.

2017.05.05 - 2017.06.07

A repülőnk egy szép reggelen a szeretett Bangkokból Hangcsouba érkezett. Végre Kínába érkeztünk, így egy országban voltunk a Föld népességének 20%-val. Elég hamar feszült lettem amiatt, hogy ázsiai kinézetűként voltam Kínában, de nem nem beszéltem kínaiul. A helyiek elvárták tőlem, hogy kínaiul válaszoljak és nem vették a lapot, amikor nem szólaltam meg. Egyszerűen nem értettem egy szavukat sem, ők viszont azt hitték, hogy nem hallottam, amit mondtak, ezért még többet, még hangosabban kezdtek hozzám beszélni. Erre a szituációra már hónapok óta számítottam, de a valóságban nagyon nehéz volt ezt kezelni.

Kína első látásra

50 km-t tekertünk a reptérről Hangcsou szívébe és megérkeztünk Dóri kényelmes otthonába, akit Peti ismert az IAESTE diákszervezeten keresztül még az egyetemről. Néhány napot városnézéssel töltöttünk. Számomra ez nagyobb jelentőséggel bírt, mint Péternek, mert én már általános iskolában tanultam kínai irodalmat és szerettem a kínai filmeket is. Mindig is meg akartam látogatni azokat a helyeket, amikről ezek szóltak, hogy a saját szememmel is láthassam a tavakat, utcákat, amik a filmekben és versekben előfordultak. A Nyugati-tó minden oldalról nézve gyönyörű volt és ekörül töltöttük a legtöbb időt. Elbringáztunk Longjingbe  (Longdzsing) is, egy közeli faluba, ami az ország egyik legjobb teájáról híres.

Nyugati-tó

Párizs made in China

Sanghaj volt a következő fénypontja utazásunknak Kínában, ahol a mesés kilátást néztük meg a Bundról, jártunk a felkapott óvárosban, a gyönyörű vízivárosban és a házigazdánk Tee Polgar volt, a magyar utazó vlogger (videó blogger).

People's square (Nép tér) Sanghajban

A Bund

Szucsou az egyik kedvenc városunk lett Kínában, mert az óvárost gyönyörű állapotban sikerült megőrizniük évszázadokon keresztül. Új épületek minden évben épülnek a városban, de az óvárosi negyed nem veszített a régi fényéből és hangulatából. Nagyon jó volt itt sétálgatni a régi utcákon, a helyi nevezetességeket kóstolgatva és figyelve az utcai forgatagot.

A modern Szucsou

...és az óváros

Szucsou után egy kempingezős hét következett a következő városok szép és tiszta parkjaiban. Ez egy jó és kényelmes alternatívája volt a szállásnak, mert a hotelek drágák, a Couchsurfing tagok pedig inaktívak voltak. A parkokban szép helyeken tudtuk felverni a sátrunkat, a WC-k tiszták voltak, a járókelők pedig néha megbámultak, de ennél többet nem tettek, így nem volt velük gond. Egy nap valaki behívott az otthonába, hogy lefürödhessünk, utána vacsorával is megkínált minket, de azt nem engedte meg, hogy a lakásában éjszakázhassunk. Egy másik napon egy bringás segített ki minket azzal, hogy egy bezárt teaházba engedett be minket sátrazni és meghívott minket egy óriási vacsorára is egy étterembe. Furcsamód volt egy olyan éjszaka is, amit egy rendőrőrsön töltöttünk, ott egy megbeszélőteremben sátraztunk. Egy bringatúrán sosem tudhatod, hogy hol kötsz ki aznap este.

A teaház, amiben sátraztunk

A lakoma, amire a bringás srác meghívott minket

Úgy találtuk, hogy a kínaiak sokkal barátságosabbak, mint ahogy a hírek alapján meg lehet őket ítélni. Persze amit írnak róluk, azok is többnyire igazak! A nyelvi akadályok voltak a legkomolyabbak. Nagyon nehezen fogják fel, hogy vannak olyan népek, akiknek nem kínai az anyanyelvük. Amikor végre találtunk valakit, aki tudott egy kicsit angolul, az is azzal kezdte: “Beszélsz kínaiul?”

Mindennapos látkép: fényképezz, vagy semmi

Az egyik legjobb sztori az első hónapból az volt, hogy egy parkban terveztünk sátrazni, de végül egy farm modern faházában kötöttünk ki. Aznap délután Guangde-be érkeztünk meg, és nem volt különösebb tervünk szállást illetőleg. Szokás szerint a térképünket kezdtük nézegetni, és egy park felé vettük az irányt, hogy ott verjük fel a sátrunkat. A park mellett láttunk egy nagyon szép múzeumot, ezért Péter bement és megkérdezte, hogy a kertjében sátrazhatnánk-e. A tulaj visszautasította a kérésünket, mert zárás után senki sem tartózkodhat a múzeumban. De azért segített is egy kicsit, megengedte, hogy lezuhanyozhassunk a fürdőszobában. Időközben felhívta egy magániskola angoltanárát. Ő lett a tolmácsunk. A tanár pedig felhívta az iskola igazgatóját, akinek volt egy farmja 20 km-re az erdőben. Az igazgató maga is nagy utazó volt és úgy találta, hogy itt az ideje más utazókat is segíteni. Így a múzeumhoz jött és elvitt minket a farmjára. Két gyönyörű napot töltöttünk ott, jól kipihentük magunkat és újra készek voltunk a tekerésre.

A farm étterme

A legendás igazgató úr

Chizhouba érkezve egy angol-kínai pár szállásolt el minket. Ők egy angol nyelviskolát menedzselnek, ami ebben a városban jó üzletnek tűnt. A külföldiek 99%-a, akikkel találkoztunk, angolt tanítanak Kínában és kényelmes életet élnek. Egy éjszakára kértünk ettől a pártól szállást, de ebből 13 éjszaka lett, mert egy szörnyű légúti fertőzést kaptam el, életem legkomolyabb betegségét, ami éjjelente egy percet sem hagyott aludni. A szállást tekintve viszont ez egy hatalmas élmény volt! El sem tudtuk volna képzelni, hogy mennyire nehéz lett volna ez az időszak, ha nem számíthatunk erre a párra. Ki vitt volna el a kórházba és ki tolmácsolt volna a kínai orvos és köztem? Ki engedte volna meg, hogy 13 éjszakát töltsünk a lakásukban, teljesen ingyen? Te lennél valaha ilyen nagylelkű és segítőkész? Közben már az utazás feladásán gondolkoztunk, mert nagyon lassan javultam. Szerencsére sikerült idővel ebből is kilábalnom, így újra nyeregbe ülhettünk…

                                                                                                                                                      Linh