2016. szeptember 18-30. – 280 km
Gijrocastert elhagyva izgatottan és optimistán értünk az „olimposzi 12
istenség” országába. A szokásosnál is kíváncsibbak voltunk, mert sokszor
hallottunk a görög vendégszeretetről és az idegennyelvek, különösen az angol
után való érdeklődésükről a görögöknek, sokat mesélt róluk Artemis, az utolsó
házigazdánk Albániában. Nos, az igazság az, hogy körülbelül hat olyan emberrel
találkoztunk, aki beszélt angolul (közöttük volt két francia kerékpártúrázó, a
többi négy görög bringás volt, akik segítettek szállást találni nekünk). Sajnos
egy család sem fogadott be minket. Ennek az eredménye képpen egy ponton
feladtuk a tekerést és az utunk során először buszra kellett szállnunk Athénig.
De itt már csak az volt a cél, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az
országon. Mi is történt egész pontosan ebben a tizenkét napban?
Az első éjszaka Görögországban a heves zivatar beáztatta a sátrunkat