Görögország: 12 nap csalódottság és a kitartásunk próbatétele

2016. szeptember 18-30. – 280 km

              

Gijrocastert elhagyva izgatottan és optimistán értünk az „olimposzi 12 istenség” országába. A szokásosnál is kíváncsibbak voltunk, mert sokszor hallottunk a görög vendégszeretetről és az idegennyelvek, különösen az angol után való érdeklődésükről a görögöknek, sokat mesélt róluk Artemis, az utolsó házigazdánk Albániában. Nos, az igazság az, hogy körülbelül hat olyan emberrel találkoztunk, aki beszélt angolul (közöttük volt két francia kerékpártúrázó, a többi négy görög bringás volt, akik segítettek szállást találni nekünk). Sajnos egy család sem fogadott be minket. Ennek az eredménye képpen egy ponton feladtuk a tekerést és az utunk során először buszra kellett szállnunk Athénig. De itt már csak az volt a cél, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az országon. Mi is történt egész pontosan ebben a tizenkét napban?

Az első éjszaka Görögországban a heves zivatar beáztatta a sátrunkat

Az első nap Ioannináig tekertünk, és sok emberrel szóba elegyedtünk (persze senki sem engedte meg, hogy az udvarukon sátrazzunk), végül pedig egy kempingben kötöttünk ki, és úgy gondoltuk, hogy minden rendben lesz. Hajnali fél hatkor viszont hatalmas zivatar kerekedett, ami alulról beáztatta a sátrunkat, így vizesek lettek a matracaink és a hálózsákunk is. Muszáj volt egy órát várni, hogy elálljon az eső, utána pedig szépen ki kellett akasztani mindent száradni, ahogy a szomszédos sátrak lakói is tették.

A második éjszaka Görögországban: sátrazás egy csarnokban

Az időjárás előrejelzés a következő két napra is esőt jelzett, így Ioanninában kellett maradnunk még egy éjszakát. Találtunk egy sporttelepet, aminek volt fedele is (persze mindezt azután, hogy újra megkérdeztünk csomó embert az udvarukról, és a barátságos görögök csak elutasítóan biccentettek), így ez alatt már száraz volt az éjszakánk. Elvileg nyugodt lehetett volna az álmunk, ha nem ébresztettek volna fel váratlan vendégek az éjszaka közepén. Egy falka kóborkutya lófrált a sátor körül ugatva, mindezt hajnali fél háromkor! Szerencsére ez csak olyan tíz percig tartott, de ez elég volt ahhoz, hogy elegünk legyen ebből a városból. Reggel hamar a következő nagyobb város, Arta felé vettük az irányt.

Szép volt a kilátás a csarnokból, ahol a kóborkutyák meglátogattak minket hajnalban...

A helyzet nem volt sokkal jobb Artaban sem. Kérdezgettük az embereket a városban és a közeli faluban is, de a válasz mindenhol „Nem!” volt. Az emberek csak a parkot, a templom kertjét, vagy egy omladozó házat mutattak. A legjobb választ egy hölgytől kaptuk, aki biztosított bennünket afelől, hogy ebben a városban senki sem fog segíteni nekünk. Oké! Ennyi! Feladtuk a görögökkel, és úgy döntöttünk, hogy a falu egy fedett csarnokában fogunk aludni. De előbb elmentünk a közeli boltba bevásárolni vacsorára. Ez viszont egy jó ötletnek tűnt, mert Péter leszólított még egy srácot a bejáratnál, aki megértve problémánkat meghívott minket a családjuk szállodájába. Remek! Végre találtunk egy vendégszerető görögöt!

A harmadik nap Görögországban: ingyen éjszaka a Marathia Hotelben!

Egyszer fenn, másszor lenn. Egy sor balszerencsés nap következett. Először egy ház udvarában sátraztunk, bár a tulaj felajánlotta a földszinti lakást nekünk. Miért? Mindennek megvan az oka. Az alábbi két képet megfigyelve, őszintén, ki aludna itt egy éjszakát is?

Ki ajánlaná fel ezt a kanapét akárkinek?

Vagy ezt a csodás ágyat?

A furcsa házigazda még azt sem engedte meg, hogy a WC-t használjuk. Talán aranyból lehet, vagy csak görögök használhatják. Az egyetlen dolog, amit felajánlott, az egy udvari csap volt, amiből nem voltunk teljesen biztosak, hogy ivóvíz jön. Aztán ő egyszer csak eltűnt. Mivel azért van valamilyen sztenderdünk szállás terén, ezért a lakás előtt sátraztunk, csak a bringákat parkoltuk be az apartmanba.

Jobban örültünk, ha kinn sátrazhatunk, minthogy akár csak egy percet is abban a lakásban töltsünk...

Másnap fájó tagokkal ébredtünk és Péternek már volt egy kis hőemelkedése. Úgy gondoljuk, hogy a ház körüli atmoszféra kellemes volt a vírusok számára. Aztán majdnem kidobtuk a taccsot, amikor megláttuk a tucatnyi patkány-lábnyomot a lakásban levő táskáinkon, és mindenünk iszonyatosan bűzlött. Nagyon sajnáljuk, hogy a kis, kétkerekű barátainknak ilyen iszonyú éjszakájuk volt...

Hamar eliszkoltunk ebből a barátságtalan faluból is és Agrinio felé vettük az irányt. Péter elég rosszul érezte már magát, amikor még csak félúton voltunk, ezért megálltunk egy nyelvoktató központ előtt egy faluban, hogy segítséget kérjünk. A híresen vendégszerető görögök úja az őrületbe kergettek. A falu tele volt méretes házakkal, több iskolával, volt egy nagy templomkert is, de innen senki sem ajánlott egy kis segítséget sem, hogy Péter pihenhessen egy kicsit. Ennél még az volt szebb, hogy egy idős házaspár meglepett minket egy kis étellel, és néhány takaróval, hogy Péter ott aludjon a járdán. Remek! Tényleg fogalmam sincs, hogy hol kellene keresnünk azt a híres civilizációt, a híres vendégszeretetet és a barátságosságot. Háromszáz kilométeren keresztül kerestük, de nem találtuk.

Nem várhattunk tovább ebben a hitvány faluban, máshol kellett segítséget keresnünk. Véletlenül összefutottunk Agrinioban három országúti bringással, akik azt javasolták, hogy aludjunk egy sportközpontban a város határában. Egy kis edzőterem lett a lakásunk három napra, amíg Péter lábadozott egy borzasztó fertőzésből, ami a kórházba juttatta.

A kórházi vizit Görögoszágban szintén feledhetetlen élmény volt, leginkább egy filmre hasonlított. Az egészségbiztosítási ellátás ingyenes, viszont mindenki, minden problémával egyenesen a kórházba ment, rendszer nélkül. Az egyik sarokban egy feleség törött orral, a családi erőszak áldozata, ott sírt a férje, azaz a vádlott mellett. A férj csupasz felsőtesttel állt ott, mert a pólóját használták a felesége vérző orrára. Egy másik sarokban két illegális bevándorló állt egymáshoz bilincselve, két barátságtalan rendőr kíséretében. Közben egy ápolónő ordított egy idős nővel: fogja be, fogja már be a száját! – az idős nő a injekcióitól való fájdalomtól nyögdécselt. Egy asztalnál az orvosok és a nővérek voltak eléggé bestresszelve... hogy eldöntsék, melyik ételt ki rendelte, amit a futár épp meghozott. Minden 30-60 percben egy beteg távozott és átadta a helyét egy új betegnek.

Kórház, vagy filmstúdió?

Három nap pihenés után úgy döntöttünk, hogy buszra ülünk, nem vesztegetünk több időt bringázással ebben az országban, ahol úgysem tanulunk, vagy tapasztalunk meg semmit, csak a saját csalódottságunkat. Itt először, fel kellett adnunk a bringázást, Európa egyik leglátogatottabb országában. Szomorú! A következő napokban Fillipos, egy kedves, mosolygós bringás volt a házigazdánk Athénban (Warmshowers). Az egyetlen vigaszunk az volt, hogy kijártunk az utcai piacra, ami minden nap más utcában ajánlotta friss portékáit. Friss tenger gyümölcsei, minden nap!

  

A halbolt nem messze a lakástól

Hány fajta olajbogyót ismersz fel ezekből?

Még több hal...

Mindenféle tojás...

Viszlát, Görögország! Tudjuk, hogy a 2010-es válság megviselte a gazdaságodat, de sokkal szegényebb családok is befogadtak minket az előző országokban. Rossz pénzügyi szituációban lenni sosem elég indok ahhoz, hogy közömbösek, érdektelenek legyünk. Köszönjük Kae, Dimitrios és Filliopos, azaz az igazi görögök, akik segítettek nekünk, nem úgy, mint a többi honfitársaik. 

Végül eljött az Iránba való utazásunk napja is. Ez egy új kihívást jelentett nekünk a szigorú iszlám öltözködési és viselkedési szabályokkal Linh-nek, az ország biztonságáról szóló eltérő hírekkel, és az új tereppel, a sivataggal. Eléggé izgultunk és aggódtunk az új célállomás miatt. Vajon tudtuk kezelni az új helyzetet?

 (Folytatódik...)

Linh