Albánia II. rész: viszlát Albánia, mi megyünk, de a szívünk itt marad…

2016. szeptember 13-18., 252 km

Miután elhagytuk a tengerparti Pa-emer kempinget, Berat felé folytattuk utunkat, ami azon kevés városok egyike Európában, ami szinte teljesen meg tudta őrizni történelmi és kulturális értékeit az albániai politikai változások közepette. Berat város sajátosságai a fehér falú, barna tetőcserepes házak, amiknek rengeteg ablaka néz az Osum-folyóra. Emiatt hívják az ezer ablak városának is.

           

A házak ezernyi ablaka, amik az Osum-folyóra néznek, Beratban.

Ezek között a házak között a sikátorokban sétálni kellemes élmény volt. A kis házak közel épültek egymáshoz és kövezett járda kötötte össze őket. Ezen falak között az idő teljesen megállt, semmi sem emlékeztetett a modern világra innen. Az egyetlen dolog, ami a környezetvédőket dühíti, az a lakosok hozzáállása a szemeteléshez. Mindenfelé eldobott műanyag zacskók voltak, még a folyóban is, hiába vannak a felelős magatartást népszerűsítő plakátok mindenfelé kiragasztva.

Berat egyik sajátossága a kövezett sikátorok.

Néhány órás városnézés után végül nem maradtunk éjszakára Beratban, inkább Gijrocasterbe szerettünk volna előbb odaérni, ami az utolsó albán város a görög határ előtt. Eredetileg úgy terveztük, hogy a főúton Fierig haladunk és ott alszunk, de egy apró esemény eltérített minket és érdekesebb sztorikkal fűszerezte a napunkat.

Az történt, hogy éppen lassan tekertünk a főúton, amikor egy óriási traktor jelent meg mögöttünk, és nem igazán akart minket figyelembe venni. Ennek az lett az eredménye, hogy Pétert letolta az útról, és ebből majdnem esés is lett. Véletlenül ez pont egy kereszteződés közelében történt, ahonnan egy másik út a falvakon és dombokon keresztül vezetett, így inkább ezt választottuk a kisebb forgalom reményében. Így történhetett az, hogy további tíz kilométert kellett hegymenetben megtennünk a nap végéig. Először még próbáltam nyomni a pedált, aztán egy szamarat terelgető férfi segített megtolni a bringát, így sikerült nagy nehezen leküzdeni a hegyet.

                                                                                                                          

Hegyi forgalom...

Naplementekor értünk a Kafavaj nevű faluba, ahol az emberek mindenféle nyelven beszéltek, kivéve angolul, németül, magyarul és vietnamiul. Mi viszont nem beszéltünk más nyelveket, csak angolt, németet, magyart és vietnamit. Több, mint tíz ember jött már oda hozzánk, mindenki telefonon próbált segítséget keresni, és a testbeszédükkel próbáltak valamit magyarázni, de mi erre csak egy mosollyal tudtunk reagálni. Egyszer csak a semmiből előkerült Anna, egy középiskolás lány, aki beszélt angolul, és segített nekünk szállást találni Harun és Donika otthonában. Donika volt a leggyorsabb szakács, akivel életemben találkoztam, mert sült csirkével, marhahúsos-zöldséges tésztával és sült hallat harminc perc alatt elkészült. Ez igen!

A kedves házaspár Kafavaj-ban

Következő reggel friss és ízletes reggeli várt ránk, és még több ételt pakoltak nekünk az útra is Tepelenébe. Egy elég nehéz napnak sikerült ez, nem is annyira a hegymenet, hanem inkább a hőség miatt, és hetven kilométeren keresztül szinte egy talpalatnyi árnyékot sem találtunk, ahol megpihenhettünk volna.

Az út Tepelenébe 

Amikor megérkeztünk Tepelenébe, elkezdtünk szállás után kutatni, de nem volt túl bíztató, mert mindenhol csak társasházakat találtunk, sehol egy garázst, vagy kertet. De szerencsére egy család ránk talált sétájuk közben és felajánlották a még el nem készült lakásukat. Nem volt még bútor, sőt, még zuhany sem, de biztonságban, kényelemben alhattunk.

Kilátás az átépítés alatt levő lakás ablakából, Tepelenében

Tepelene főtere, ahol a sokan sétálgattak este, mi pedig a teliholdat néztük a hegy felett előző este

Tepelenét elhagyva nagyon izgatottak voltunk Albánia legfontosabb városa, Gijrocaster miatt. Berat és Gijrocaster is UNESCO világörökség részéve lett nyilvánítva a jó állapotban megőrzött, Ottomán időkből megmaradt épületek és kulturális emlékek miatt. Egy görög kisebbség is él itt, mert ez a város határolja Albániát és Görögországot. Érdekes, hogy ennek köszönhetően egy remek hétvégé tölthettünk egy csodás görög családdal, akik pont a belvárosban laktak.

Kilátás a városra a várból, amihez egy toronyóra és egy bazár is tartozik a 18. századból.

Úgy történt, hogy szállást keresve már több, külföldiül egyáltalán nem beszélő emberrel „beszélgetve” az tűnt fel, hogy kisiskolások mentek el mellettünk. Így visszafelé tekertünk egy kicsit és a görög kisebbség általános iskolájába botlottunk. Voila! Ott találtunk rá Artemis-re, aki angol és albán nyelvtanár az iskolában, és azonnal meginvitált minket otthonába.

Aznap este az egész családdal együtt, a választásokat megelőző, élő politikai vitaműsort néztünk a tévében. Artemis 17 éves lánya képviselte a liberális párt utánpótlását. A politikai karrierjét ő már 12 évesen elkezdte! A másnapot pedig Artemis farmján töltöttük a hegyekben, ami tökéletes hely volt a pihenésre.

Kilátás Artemis hegyi házának teraszáról.

A farm mindenféle tejtermék előállítására alkalmas: joghurt, sajt, és vaj, és így ezek készítéséről is sokat tanultunk, nem csak fogyasztottuk őket.

A hegyi gazdaság lakosai.

Este Artamis elvitt minket még a város legjobb éttermébe is vacsorázni. A Kerculla Hotel a város legmagasabb pontján helyezkedett el, ahonnan gyönyörű volt az éjszakai kilátás a Gijrocasterre.

Vacsora a Kurcella Hotelben, a város legszebb helyén.

                   

Fantasztikus ízek a borvacsorán. 

Viszlát Albánia, viszlát minden fantasztikus ember, akit itt megismertünk, most Görögországba, utunk utolsó európai országba indulunk. A Görögországban töltött két borzasztó hét sokat segített abban, hogy nagyon nagyra értékeljük az Albániában töltött csodás napokat...

(Folytatódik...)

Linh