Nagyon izgatottak voltunk reggel, mert ez a hazaút napja volt. Miután elbúcsúztunk Annikától, Magyarország felé vettük az irányt. Az előző nap hibájából tanulva most már a főutat követtük. Most egy másik kihívással kellett szembe néznünk. Ausztria híres a szélerőműveiről, sok van belőlük azokban a régiókban, ahol egész évben erősen fúj a szél. A közeli terület is ezek közé tartozott, és ez rendesen keresztbe tett nekünk. Előző nap az eső lassította a tempónkat, ezen a napon pedig szél "adott szárnyakat". Elég rémisztő élmény volt, amikor keményen nyomtam a pedált az erős oldalszélben, és egyszer csak az út másik felén, a szembejövő sávban találtam magam. Szerencsére nem jött szembe semmi.
Egy kis menedéket keresve a szél elől, megálltunk a határ előtti utolsó osztrák faluban ebédelni.
 |
| Ebédszünet |
Átlépni a határt, meglátni az első magyar szavakat sok érzelmet váltott ki belőlem. A hazaérkezés a hosszú út után egy édes érzés, ami enyhíti a lábaink és testünk fáradtságát. Aznap éjjel a biztonságos otthonunkban, a régóta várt, az út alatt többször elképzelt vacsorát ízlelgetve koccintottunk egy-egy pohár pezsgővel, és egymás szemébe nézve ezt mondtuk: "Induljunk el újra!"
Hat nappal, 433 km-rel és sok új sztorival a hátunk mögött el sem tudjuk képzelni, hogy még mit tartogathat a Nagy Út egész éve. Erre csak egy válasz van: indulás!
Hat nappal, 433 km-rel és sok új sztorival a hátunk mögött el sem tudjuk képzelni, hogy még mit tartogathat a Nagy Út egész éve. Erre csak egy válasz van: indulás!
- Vége -
(Linh)
No comments:
Post a Comment